The unforgetable memories!
Karakterek
James, Carlos, Logan, Kendall, Zsani, Kriszti, Sári, Barbi,
By: Kriszti
1. Fejezet
1. A veszett hobók esete
Helyszín: Dunaharaszti
Időpont: éjjel 9 óra
A sötét éjszakában, egy elhagyatott, ki nem kövezett és kátyús úton ballagtak haza hősnőink, név szerint Zsani, Sári, Kriszti és Barbi. Koruk nagyjából megegyezett és ahhoz képest, hogy legjobb barátnők voltak, jellemben ég és föld a helyzetük. Ám egy dologban megegyeztek; imádták a Big Time Rusht! Leginkább Zsani volt a fanjuk, minden számukat kívülről fújta és a szobája is ki volt dekorálva a posztereikkel. Ám most a boldogság helyett szomorúsággal telt arccal mentek hazafelé.
- Nem tudom elhinni, hogy az állójegyek is mind elfogytak!- Morogta a még leghiggadtabb Sári, miközben belerúgott egy mellettük lévő konténerbe, ahonnan csodák csodájára hangok szűrődtek ki.
- Ez meg mi a fészkes?!- Kérdi csodálkozva Kriszti és izomtibiket lealázó erővel lefejtette a konténer lakatját. Társnői két kilométeres körzetben keresték az állukat.
- Neked elment az a kis eszed is, ami volt?!- Ugrik a torkának Barbi- Mi van, hogyha veszett hobók vannak benne, akik csak egy kis friss húsra vágynak?!
- És még én vagyok a horrorfan. Na, nézzünk be.- Amint ezt kimondta az ajtó kinyílt és egy furcsa fekete massza esett ki belőle. A reakciók: Zsani, Barbi nyakába ugrott, és futottak az első fa felé, Sári óvatosan hátrált, Kriszti pedig egy közelben lévő bottal kezdte el vizsgálni (aka. ütni) a masszát, amiből nagyon is emberi (és nem hobós) hang szűrődött ki.
- Hé, ne bánts!
- James, gyorsan, vedd fel a sisakot! Védd az arcod!
- Kösziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!- Visítja az egyik, akinek épp a fejét találta el a harcias lány fegyvere. Mielőtt azonban még újból bele kezdett volna, Zsani lefogta barátnőjét.
- Várj, ez nekem nagyon ismerős helyzet: James, sisak, rinyálós hang- Ez…..
- Hé, kinek rinyálós a hangja?!- Áll fel, ezzel alakot nyer az egyik tag a négyből.
- J-James!!!!!!- Kiáltják kánonban a lányok, majd végig néznek a massza többi részén.
- A BIG TIME RUSH!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2. Fejezet
Bújj a kuka mögé!
- Pssssssssssssssssssssszt! Halkabban lányok!- Csittítgajta Carlos a lányokat, kevés sikerrel, azok (kivéve sárit) max hangerővel visítottak, egészen addig, amíg a srácok be nem fogták a szájukat.
- Kérlek, csak egy kicsit halkabban. - Mondja Kendall és lassan, de biztosan elengedi Barbi száját.
- Ezt el sem hiszem. - Ugrándozik örömében Zsani, ám az öröm nem sokára rémületbe csap át, amikor a távolban egy feléjük közeledő porfelhőre lesznek figyelmesek, amiből hamarosan előtűnt a rajongók díszes hada. A lányok nagy tanakodásba kezdtek, hogyan is tudnának még segíteni a fiúknak.
Barbi hamar kiszúrta a kukákat, a tőlük 5 lépésnyire lévő háznál. Egy hírtelen ötlettől vezérelve, megragadta a srácokat és berántotta őket a kuka mögé. Majd mire a rajongók hozzájuk értek, Zsani csak annyit mondott:
- Arra mentek! - és kinyújtotta a kezét ballra.
A rajongók szélsebesen rohanni kezdtek, majd mikor már porfelhő nem látszódott, a fiúkat előhívták.
- Nagyon szépen köszönjük! - szólalt meg Logan.
- Már másodjára mentitek meg az életünket! - mondja Carlos örömtelien, ám megkezdett szavát James fejezi be.
- Nagyon hálásak vagyunk, hogyan fizethetnénk vissza ezt a szívességet?
A lányok gondolkodás nélkül válaszoltak, hogy nem kell viszonozniuk, Zsani viszont felajánlotta mi lenne, ha megmosakodnának náluk ugyan is elég koszos konténerből másztak elő. A csajok helyeselték az ötletet, majd a srácok is belementek.
- Nem messze laknak a nővéremék. - magyarázta Kriszti.
Innentől kezdve elindultak Kriszti nővéréékhez, Melindáékhoz, és bár rövid útjuk volt, hamar összebarátkoztak.
3. Fejezet
A fiúk kalandja
A ház kellemesen meleg volt, a kinti, kicsit hűvös szélhez képest. A fiúk szép sorjában mentek mosakodni, lezuhanyozni, hogy ne bűzölögjenek a konténer szagától. Mikor befejezték, leültek a lányokhoz a nappaliba. A srácok boldogok voltak, mert találtak éjszakára egy helyet, ahol megpihenhettek fárasztó napjuk után. Elmesélték a lányoknak, hogyan is kerültek a konténerbe, mi történt a találkozásuk előtt….
- Megérkezett a turnébuszunk már a színpadon álltunk, mikor a rajongók felénk rohantak tömegesen… - mesélte Logan.
- Rémülten futni kezdtünk – vágott a szavába Carlos.
- Nem találtunk menedék helyett, egyszer csak megpillantottuk a konténert és más ötletünk nem maradt, csak az, hogy belebújunk. – fejezte be a mondatot James. – Majd percek múlásával folytatta Kendall.
- Valaki viszont ránk zárta a konténer ajtaját és órákat töltöttünk ott, nem is hittük volna, hogy még ma kiszabadulunk onnét.
Sári megfogta Kendall kezét, a szemébe nézett és így szólt:
- De mi megtaláltunk! Nagy szerencse hogy nem maradt jegy a koncertre, mert akkor, nem mi szabadítunk ki titeket!
Kendall elmosolyodott, édes tekintettel figyelte Sárit, szemeiket nem tudták levenni egymásról.
- Nem bántuk meg, hogy így történtek a dolgok - szólalt meg James ismét, aztán egy kicsit Zsani felé csúszott arrébb. A lány kicsit megrémült a gondolattól, elpirult arccal bámult a föld felé.
Kriszti nem állhatta meg, hogy ne mosolyodjon el az elpirult, félénk arctól.
Hozok egy kis sütit – gondolta Kriszti, és hozott be egy nagy tál sütit a társaságnak. A lányok maguk készítették a délelőtt folyamán, hogy majd ha hazaérnek finoman fogyaszthatják a desszertet.
A fiúk éhes szemekkel néztek a sütis tálra, és ami volt a tálcán, mind megették. Elterültek az ágyon, kényelmesen elhelyezkedtek, mozdulni nem bírtak utána. Már a lánykák is készülődtek alváshoz, Barbi kifésülte haját, Sári még ivott egy csészeforró teát, Kriszti pedig vidáman mesélte Zsaninak mennyire örül, hogy így történtek a dolgok. A fiúk már rég aludtak fárasztó napjuk után mikor a lányok is aludni vonultak, egy valakit kivéve. Az egyikük nem tudott aludni. Csak arra a srácra gondolt, ki szívéhez közel állt a 4ük közül. Ki ült az udvarra, bámulta a kicsit felhős de csillagos égboltot. Remény telve hogy a srác úgy érez majd iránta, ahogy ő, a srác iránt….
4. Fejezet
Kimondatlan érzések
Ahogy kémlelte a lány az égboltot, megfeledkezett egy idő után a fiúról, csak pislogott és figyelte a csillagokat….Nem vette észre, hogy akiről eddig áradozott, szintén nem tud aludni, majd csak arra lett figyelmes hogy a fiú lefeküdt mellé a fűbe.
- Nem tudsz aludni?! – kérdezte érdeklődve James, Zsanitól.
- Nem, mikor cikáznak a gondolatok a fejemben csak kiülök és az égboltot figyelem.
- Már te sem tudsz aludni? – kérdezte félénken a lány.
- Nem, Kendall ma kivételesen elég hangosan horkol, és nem tudok tőle aludni.
A lány Jamesre nézett elmosolyodott, de gyorsan tekintetét visszaszegezte a csillagokra.
- Nagyon köszönjük, amit ma értünk tettetek! – szólalt meg a fiú vöröses arccal. Nem is tudjátok mennyit jelentett nekünk ez. De még most se tudom, hogyan hálálhatnánk meg ezt nektek.
Zsani is kezdett elvörösödni, aztán egyszer csak felült és arcon puszilta Jamest. A lány remegni kezdett, James pedig tudta, hogy új barátja eléggé röviden van öltözve, így kihozta neki a kedvenc pulcsiját, aztán ráadta. Zsani meglepődött arccal bámulta őt, akit nagyon kedvelt, de a szemébe még, most se mert nézni. A lány egyből mindenféléről elkezdett beszélni, megrémült, hogy untatja Jamest így elcsendesült.
- Kérdezhetek valamit? – szólalt meg James.
- Persze – válaszolt rá Zsani szerényen.
- Jól látom, hogy kicsit meg vagy rémülve? – ekkor kicsit elvörösödött, majd folytatta. – Nem tudom, hogy mi járhat a fejedben, de látom rajtad, hogy valami zavar…
- Hát ööö… - mondta Zsani, nem is tudta hogyan folytassa a mondatát, mert félt elmondani Jamesnek, hogy jobban kedveli őt, mint hogy azt gondolná…
A fiú látta, hogy a lány egyre jobban elpirul és felemelte a fejét…
- Gyönyörű szemek. Pont olyanok, mint az…..
- Pont olyanok, mint… várt egy picit majd folytatta – pont olyan, mint a tiéd! – ekkor még jobban elpirultak.
- Igen. A szemünk az egyforma!
Ekkor már egyre jobban közeledtek egymáshoz. James remélte, hogy ami köztük lesz, nem most ér véget. Megcsókolni készült a lányt és majd nem sikerült is, mikor Barbi és Logan rájuk nem rontottak….
- Ti meg mit csináltok itt? – kérdezte túlzó hangon Barbi… Logan pedig elismételte viccesebb hangon és szemöldök húzogatva, amit a kisasszony mondott…
Megszólalt Zsani, kicsit szomorkásabb hangon, tudta, hogy amire annyira várt, nem történt meg – Mi semmit! Azt hiszem, elálmosodtam, bemegyek aludni! – ezzel befejezte mondatát és berohant a házba. Barbi megrémült, hogy valami rosszat tettek, és a lány után sietett. Logan kettesbe maradt Jamessel és faggatni kezdte mi is történt igazából. Barbi tudta jól hogy Zsani oda van Jamesért és nem is nyaggatta sokáig barátnőjét, ám a fiúk viszont elég hosszasan kint ültek és beszélgettek…
5. Fejezet
Élményekkel teli dús reggel
A fiúk reggel felhívták a producerüket hogy itt maradtak Magyarországon. Erre csak annyi választ kaptak, hogy még egy hetet maradhatnak és vakációzzanak!
A lányok (kivéve Zsanit) mindenki megjelent a konyhába reggelit készíteni. A fiúk is lassacskán megérkeztek.
- Hű basszus! – kiáltja Kriszti a naptárra meredve. – Ma kezdődik….
- Mégis mi kezdődik? – kérdi őszinte érdeklődéssel Carlos. A lány vigyorogva hadonászott fakanalával.
- Ma kezdődik a buli! Az Augusztus 20.-i, és további 3 napos monoton banzáj!
- Ez király! - Kiáltják kánonban a srácok, közben beérkezett Zsani is. Elég tekintélyes szarkalábak voltak a szeme alatt, amit Kriszti esti boksz parádéjának és üvöltözésének köszönhetett. Gyilkos szemekkel meredt barátnőjére.
- Kinyírlak. – Morogta az orra alatt a lány és fásultan elterült az asztalnál. Carlos érdeklődve nézett kettejükre. – Mégis mit csináltatok ti az este? – Zsani válaszolt a kérdésre.
- Én aludni akartam, de ez a gyökér éppen tegnap este akart üvöltő versenyt tartani.
- Hányszor kérjek még tőled bocsánatot? – kérdi felfújt arccal Kriszti. Az éppen teával foglalatoskodó Barbi hirtelen Kendallre néz.
- Tényleg, végülis meddig maradtok?
- Még egy hétig, ha nem lenne probléma.
- Már hogy lenne probléma?! – szólaltak meg a lányok egyszerre. Logan ránézett a két jó madárra, és próbálta nem feltűnően megbökni Jamest. Majd halkan a fülébe súgta.
- Beszélj vele! Te vagy a fiú, neked kell lépned. – James így reagált rá.
- Majd beszélek vele, ha alkalmas lesz az idő. – Zsani felnézett a sutyorgó fiúkra, de gyorsan tekintete Sárira fordult.
- Nah ki lesz, aki ma mosogat - tette fel a kérdést Sári.
Tök véletlenül Kriszti és Carlos keze egyszerre lendült fel a magasba.
Míg ők zavartan kerülték a másik pillantását, addig a többiek jókat kacarásztak rajtuk.Barbi és Logan neki álltak az asztalról elpakolni a reggeli maradványokat, majd így szólt Barbi.
- Akkor készülődjetek a mai bulira! – nézett vidáman Loganre, erre a srác váratlanul megölelte a fürdőköpenyes lányt.
Zsani elindult készülődni, James gyorsan utána loholt, ám Kendall megállította, mit sem sejtve, mire készül barátja.
- Kitaláltuk a fiúkkal, hogy írunk egy dalt a lányoknak és szólni akartam neked róla.
- Kicsit később rátudnánk térni, lenne egy kis dolgom! – motyogta James….
- Dolgod? – és akkor leesett Kendallnek hogy valami folyik a háta mögött.
James elviharzott reménykedve hogy a lánnyal még kettesbe tud lenni mielőtt barátnői elcsípik. De már késő volt Zsani Sárival volt elfoglalva, épp sminkelte.
Gondolta megy és megbeszéli a fiúkkal a dalt, hátha elnyeri majd ezzel a lány szívét. Nem sok idejük volt beszélgetni ugyanis Kriszti berontott Carlosért és kirángatta, Barbi pedig kihívta Logant hogy ő már készen áll. Kendall épp a szobából jött ki, mikor megpillantotta Sárit. Már mindenki kész, kivéve Zsanit, mint mindig ő volt az időhúzó… Mikor kiért a szobából James ránézett és az állát Barbi tolta fel.
Zsani elmosolyodott. Mindenki kézen fogva kivéve igyekezett ki az ajtón, de a két szerény pár nem merték megfogni egymás kezét.
Így indultak ki bulizni...
Folytatás kapunk hamarosan....
|